top of page

A Szablya 1.

A szablyát már az avarok is használtak. Állítólag a magyarok kapcsán, a honfoglalás-kori szablyákon jelent meg a fokél. Egészen az első világháborúig használták. A gyorsan fejlődő technika, a lőfegyverek elterjedése tulajdonképpen értelmetlenné tette használatát. A szablya tradicionális keleti fegyver. Használták pl. a kínaiak, arabok, perzsák, törökök, oroszok, lengyelek és mi, magyarok is. A történelem úgy hozta, hogy a nyugati világ a magyarokon keresztül ismerje meg ezt a fegyvert. Huszárjaink, kik világszerte keresett katonák voltak, vitték magukkal mind a szablyát, mint a vívástudományt. Mai napig ismert a „huszárkard” kifejezés.

 

Az egykezes fegyver jellegzetessége, hogy éle mellett fokél is található rajta. Az éllel átellenben a penge fokának nagyjából felső egyharmadát is kiélezték. Az ívelt fegyver forgatása így összetett. Fokozott szellemi munkát, gyors reakciókészséget, összetett gondolkodást igényel. Átlagos mérete 1 m, átlagos tömege 1 kg. Hosszúság szempontjából a rövidebb, gyalogsági és hosszabb, lovassági szablyákat különböztetjük meg. (Mi kizárólag gyalogosan vívunk, mindkét  típusú pengével.) A penge vastagsága, szélessége igen változatos.

 

 

 

 

 

 

Általában elmondható, hogy a szablya nem csapásra, csonkolásra, hanem vágásra, szúrásra való. A szablya a réseket, védtelen részeket, ütőereket, létfontosságú izmokat, szerveket keresi az ellenfélen. Elvéreztetés néhány vágással vagy egy jól irányzott szúrás a bordák között a szívbe, gyomorba; ez a szablya specialitása. 


Ha segítségül hívjuk az anatómiát, elmondható, hogy míg a másfél kezes kardot a hátizmokkal tartja a harcos, addig a szablyához az alkar izomzatának megerősödése köthető. Már ebből is logikusan következik, hogy óriási erő nem vihető a vágásokba. (Természetesen függ az erőkar nagysága a penge és forgatója adottságaitól. Mint minden harcművészetben, itt is a fizika törvényei uralkodnak.) Ezért is fontos, hogy mindkét kezünkkel igyekezzünk egyformán gyakorolni. Sajnos, az izomzat asszimetriája egy idő után így sem kerülhető el. (A kondicionáló terem használata erősen ajánlott.)


A jó hír viszont az, hogy minden testi adottság mellett sikeres használójává lehet válni. Nem csak a legerősebb, legnagyobb, stb. küzdőnek van esélye. A szablyavívás nem pusztán az erő, hanem az elme, helyzetfelismerő képesség harca. Az kerül ki győzedelmesen egy küzdelemből, aki jobban ismeri, és jobban tudja használni saját adottságait.


Elképesztően ravasz fegyver. Azt hinné ellenfelünk, pillanatnyilag megmenekült, ha kivédte vágásunkat. De, nem így van. Ugyanis egy gyors csuklómozdulattal átfordítható a penge. S így már az ellenfél teste felé görbülő fokél ejt sebet, mikor visszahúzzuk pengénket, hogy egy újabb támadást indítsunk. Tehát a szablya mind támadáskor, mind visszavonuláskor veszélyes.

bottom of page